Képzési és programajánlatunk az EFOP-1.5.2 és EFOP-1.5.3 pályázatokhoz

A nagy érdeklődésre való tekintettel, honlapunkon nyilvánossá és elérhetővé tesszük az EFOP-1.5.2-16 és EFOP-1.5.3-16 Humán szolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben megnevezésű projekthez javasolt programjaink és képzéseink listáját, amely a pályázat elkészítéséhez indikatív ajánlatként felhasználható. Amennyiben a későbbiekben részletes, írásos ajánlatra is igényt tart, kérjük jelezze az info@learninginnovation.hu címen. A jelen ajánlat kelte: 2017. március 1., és 90 napig érvényes

Sorszám Megvalósítható tevékenység Javasolt szakmai program Forma Létszám (min/max) Időtartam Gyakoriság  Nettó egységár  ÁFA  Bruttó egységár
1. A humán közszolgáltatások szakember-ellátottságának fejlesztését szolgáló ösztönző programok megvalósítása:
1.a  Az igényfelmérés részeként beazonosításra került és megfelelően alátámasztott szakemberhiány, szaktudás hiány enyhítését szolgáló tevékenységek megvalósítása Kérjük válasszon a képzési listából! Elérhető jelen táblázat “KÉPZÉSEK” munkafül alatt.
A képzések típusaitól függően, az árakat Ft/fő/óra költséggel szerepeltettük. Az ár tartalmazza a bekészítés (ásványvíz, kávé, pogácsa), az adminisztráció, az oktató és a tananyag költségeit.
A képzés díja nem tartalmazza az utazás, szállás és főétkezések költségét.
A képzési óraszámok 45 perces tanórákat jelentenek.
Amennyiben nem találja a témakört a felsorolásban, pedagógus képzés esetén min. 30 órás képzés keretében akkreditáltatjuk, illetve képzés/tréning formában min. 20 órás képzés engedélyeztetését vállaljuk, amennyiben a csoportlétszám eléri a 15 főt.
felsőfokú szakképesítés egyetem/főiskola tájékoztatása szerint max. 24 hónap, amennyiben a projekt időtartamához illeszthető egyetem/főiskola tájékoztatása szerint –   Ft –   Ft  –   Ft
képzés / tréning 12-16 10-20 óra egymást követő napokon 3 000 Ft –   Ft 3 000 Ft
pedagógus képzés 15-20 30-60 óra 30 órás képzés: egymást követő napokon 2 700 Ft  –   Ft  2 700 Ft
OKJ szakmai képzés 12-20 265-340 egyeztetett ütemezés szerint 2 000 Ft  –   Ft  2 000 Ft
2. A hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó aktív korú emberek foglalkoztathatóságának javítását támogató szolgáltatás-csomagok kialakítása, megerősítése:
2.1. A célcsoport foglalkoztathatóságát elősegítő fejlesztési tevékenységek, egyéni fejlesztési terv alapján: 2.1.1. Az egyéni kompetenciák felmérése. Egyéni kometenciák felmérése alkalmas diagnosztikai eszköz segítségével
Munkaerő-piaci szolgáltatás – képesség és készségek felmérése
– személyiségelemzés, képesség és motivációs tesztek kitöltése elektronikus felületen,
– egyéni, valós képessség- és kompetencia mátrix felmérése helyszínre telepített eszközök segítségével
– személyes kiértékeléssel, tanácsadással
tanácsadói tevékenység igény szerint 4-5 óra/fő
egyeztetett időpontban
igény szerint 40 000 Ft 10 800 Ft 50 800 Ft
2.1.2. Munkaszocializáció megszerzését segítő konstruktív és értékteremtő tevékenységek. A szociális értelemben korlátozott lehetőségek között élő, hátrányos helyzetűek, jelenlegi és leendő munkavállalók gyakorlati ismereteinek, társadalmi és munkavállalói kulcskompetenciáinak fejlesztésére irányuló, munkaszocializáció megszerzését segítő képzési program. 440 óra/fő, 30 fős csoportokban, azon belül 10-10 fős bontással képzés / tréning 30 fős csoportokban 440 óra egyeztetett ütemezés szerint cca 3-4 hónap 1 000 Ft  270 Ft  1 270 Ft
2.1.3. Csoportmunkában történő együttműködés kompetencia fejlesztése. Kérjük válasszon a képzési listából! Elérhető jelen táblázat “KÉPZÉSEK” munkafül alatt.
A képzések típusaitól függően, az árakat Ft/fő/óra költséggel szerepeltettük. Az ár tartalmazza a bekészítés (ásványvíz, kávé, pogácsa), az adminisztráció, az oktató és a tananyag költségeit.
A képzés díja nem tartalmazza az utazás, szállás és főétkezések költségét.
Amennyiben nem találja a témakört a felsorolásban, min. 20 órás képzés engedélyeztetését vállaljuk, amennyiben a csoportlétszám eléri a 15 főt.
képzés / tréning 12-16 10-20 óra egymást követő napokon 3 000 Ft  –   Ft  3 000 Ft
2.1.4. Munkára való képességet javító intézkedések a meglévő és a térségbe érkező, létrehozandó új munkáltatók munkaerő bázisának folyamatos minőségi biztosítása érdekében. Szakmai tanulmányút szervezése, vagy műhelymunka, vagy esetkonferencia megvalósítása ajánlott.
A tanulmányút árképzése során, 2 napos programmal számoltunk, mely tartalmazza az utazás, szállás, étkezés és a programok költségeit is 1 főre jutó bontásban.
szakmai műhelymunka 12-20 2-4 óra igény szerint 200 000 Ft 54 000 Ft 254 000 Ft
esetkonferencia 20-50 6-8 óra igény szerint 500 000 Ft  135 000 Ft 635 000 Ft
szakmai tanulmányút szervezése 4-8 igény szerint igény szerint 50 000 Ft 13 500 Ft 63 500 Ft
2.1.5. Az önálló életvitelre képessé tevő programok. Kérjük válasszon a képzési listából! Elérhető jelen táblázat “KÉPZÉSEK” munkafül alatt.
A képzések típusaitól függően, az árakat Ft/fő/óra költséggel szerepeltettük. Az ár tartalmazza a bekészítés (ásványvíz, kávé, pogácsa), az adminisztráció, az oktató és a tananyag költségeit.
A képzés díja nem tartalmazza az utazás, szállás és főétkezések költségét.
Amennyiben nem találja a témakört a felsorolásban, min. 20 órás képzés engedélyeztetését vállaljuk, amennyiben a csoportlétszám eléri a 15 főt.
képzés / tréning 12-16 10-20 óra egymást követő napokon 3 000 Ft –   Ft 3 000 Ft
2.1.6. Az álláskereséshez felkészítő tanácsadás. Kérjük válasszon a képzési listából! Elérhető jelen táblázat “KÉPZÉSEK” munkafül alatt.
A képzések típusaitól függően, az árakat Ft/fő/óra költséggel szerepeltettük. Az ár tartalmazza a bekészítés (ásványvíz, kávé, pogácsa), az adminisztráció, az oktató és a tananyag költségeit.
A képzés díja nem tartalmazza az utazás, szállás és főétkezések költségét.
Amennyiben nem találja a témakört a felsorolásban, min. 20 órás képzés engedélyeztetését vállaljuk, amennyiben a csoportlétszám eléri a 15 főt.
képzés / tréning 12-16 10-20 óra egymást követő napokon 3 000 Ft –   Ft 3 000 Ft
Egyéni, személyre szabott konzultáció, szakember (pl. pszichológus, életmódtanácsadó) segítségével. 3 alkalom 3 téma feldolgozásával (CV írás, megjelenés, interjú kérdések-válaszok), 4 óra/alkalom, 10 fős csoportokban tanácsadói tevékenység 10 4 óra/alkalom igény szerint 200 000 Ft 54 000 Ft 254 000 Ft
Szakmai tanulmányút szervezése, műhelymunka, esetkonferencia megvalósítása ajánlott.
A tanulmányút árképzése során, 2 napos programmal számoltunk, mely tartalmazza az utazás, szállás, étkezés és a programok költségeit is 1 főre jutó bontásban.
szakmai műhelymunka 12-20 2-4 óra igény szerint 200 000 Ft 54 000 Ft 254 000 Ft
Szakmai tanulmányút szervezése, műhelymunka, esetkonferencia megvalósítása ajánlott.
A tanulmányút árképzése során, 2 napos programmal számoltunk, mely tartalmazza az utazás, szállás, étkezés és a programok költségeit is 1 főre jutó bontásban.
esetkonferencia 20-50 6-8 óra igény szerint 500 000 Ft 135 000 Ft 635 000 Ft
2.2 A   hátrányos helyzetű aktív korú   lakosság   aktív   munkaerő-piaci eszközökben való részesedésének  elősegítése 2.2.1. Szemléletformáló, antidiszkriminációs képzések megvalósítása a potenciális munkáltatók körében Kérjük válasszon a képzési listából! Elérhető jelen táblázat “KÉPZÉSEK” munkafül alatt.
A képzések típusaitól függően, az árakat Ft/fő/óra költséggel szerepeltettük. Az ár tartalmazza a bekészítés (ásványvíz, kávé, pogácsa), az adminisztráció, az oktató és a tananyag költségeit.
A képzés díja nem tartalmazza az utazás, szállás és főétkezések költségét.
Amennyiben nem találja a témakört a felsorolásban, min. 20 órás képzés engedélyeztetését vállaljuk, amennyiben a csoportlétszám eléri a 15 főt.
képzés / tréning 12-16 10-20 óra egymást követő napokon 3 000 Ft  –   Ft 3 000 Ft
2.2.2. Innovatív programok kidolgozása a mélyszegénységben élők, különösen a romák, valamint a hátrányos helyzetbe került emberek integrációjának támogatására, és az őket segítő szervezetek hatékonyságának javítására Résztvevő és a környező települések humán szakemberei és civil szervezeteinek bevonásával szakmai műhelymunka, esetkonferencia megvalósítása ajánlott. esetkonferencia 20-50 6-8 óra igény szerint 500 000 Ft 135 000 Ft 635 000 Ft
szakmai műhelymunka 12-20 2-4 óra igény szerint 200 000 Ft 54 000 Ft 254 000 Ft
3. A helyi kisközösségek társadalmi szerepének megerősítése:
3.2 Fiatalok közösségépítése: A közösségi terekben a korosztályi érdeklődésnek megfelelő, tartalmas programok elérhetővé tétele a fiatalok számára, ideértve a fiatalok folyamatos tájékoztatását az őket érintő képzési, tanulási, ösztöndíj, továbbá a foglalkoztatáshoz, lakhatáshoz kapcsolódó lehetőségekről. Fiatalok számára “A Tudás Kertje” program szemléletének átadása: A Tudás kertje egyszerre oktatási szemléltető eszköz és ösztönző rendszer, amely élő laboratóriumként működve lehetővé teszi, hogy a több területet is érintő tudásanyagokat gyakorlati példákkal sajátítsák el a fiatalok. Ezzel elősegítik, hogy a  saját megfigyeléseik alapján sajátítsák el mindazt, amit a Kert, mint ökoszisztéma, valamint a mezőgazdasági termékek biztosíthatnak számukra. Szervezése klubfoglalkozás keretében, 24 hónapon keresztül. klubfoglalkozás 8-20 1,5-2 óra heti rendszeresség 3 000 000 Ft 810 000 Ft 3 810 000 Ft
3.3. Közösség egészségfejlesztése: Az egészséges életmód közösségi szintű megerősítését, a közösség egészségkultúrájának fejlesztését célzó, életmód váltást támogató programok szervezése, illetve az ehhez kapcsolódó helyi kommunikáció (pl. programok, rendezvények, információs napok, előadások) Települési rendezvénynaptárhoz igazodva egészségügyi témájú rendezvények szervezése
Témakör:
– egészségtervnek megfelelően – amennyiben rendelkezésre áll
– egészségügyi szűrések
– e-health szűrések
pl. – Közösségi egészségfejlesztés: alkoholfüggőség megelőzés, dohányzás megelőzés, szenvedélybetegség megelőzés, anyák egészséges táplálkozásra való figyelemfelhívása
5 település esetén évi 2 alkalommal lehet a rendezvényekket tervezni
szűrés 50 fő 8-10 óra igény szerint 1 000 000 Ft 270 000 Ft 1 270 000 Ft
Egészségnap, Sportnap, Családi nap szervezése. Interaktív programok, előadások, gyakorlati foglalkozások az egészségtudatosság fejlesztése érdekében szakemberek bevonásával (dietetikus, pszichológus, mentálhigiénés szakember, stb.) egész napos rendezvény 100-300 6-8 óra igény szerint 1 000 000 Ft 270 000 Ft 1 270 000 Ft
Életmódtábor, sporttábor szervezése az egészségtudatosság jegyében. Az ár a teljeskörű lebonyolítása vonatkozik (utazás, szállás, étkezés, programok, belépők, felügyelet, engedélyek, stb), az ár egy főre értendő. tábor 15-30  5 nap – 4 éjszaka igény szerint 60 000 Ft 16 200 Ft 76 200 Ft
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:
A helyi kisközösségek társadalmi szerepének megerősítése
4. Közösségfejlesztéshez, közösségépítéshez kapcsolódó tevékenységek:
4.1. Közösségi munka, közösségfejlesztés és -építés, közösségtervezés, önkéntesség: önsegítő csoportok ösztönzése, a helyi lakosok bevonása saját problémáik megfogalmazásába és megoldásába. Önkéntes szakmai nyílt nap – egész napos rendezvény helyi lakosok és önkéntesek számára, a helyi problémák megfogalmazása és azokon alapuló önkéntes programok kialakítására. Civil szervezetek önkéntes programjainak bemutatkozási lehetősége. Jógyakorlatok bemutatása, önkéntes programok bemutatkozása. rendezvény 50-300 fő 6-8 óra igény szerint 1.500.000 Ft/alkalom 405 000 Ft 1 905 000 Ft
4.2 Önkéntességen alapuló helyi kezdeményezések a helyi szolgáltatások minőségének növelése érdekében: Önkéntesek toborzása, felkészítése, koordinálása, segítése, önkéntes-, és iskolai közösségi szolgálatot koordináló helyi kezdeményezések megerősítése; a szolgáltató szervezetek, önkormányzatok körében önkéntes koordinátorok képzése, foglalkoztatása; a szolgáltató szervezetek munkatársai körében az önkéntesek befogadását elősegítő tréningek szervezése, a helyi szereplők által közösen megvalósított helyi önkéntes programok; újonnan létrejövő önkéntes pontok támogatása, önkéntesség kultúrájának helyi szintű elterjesztése; az önkéntesség társadalmi-gazdasági felzárkózásban való aktív részvételét elősegítő jó gyakorlatok elterjesztése. Önkéntes kompetenciák fejlesztése – 4×10 órás tréning (önkéntes kommunikáció, konfliktuskezelés az önkéntes munka során, asszertivitás, személyes hatékonyság fejlesztése) a hatékony önkéntes munkára felkészítő képzéssorozat tréning 15 fő 4×10 óra 4 alkalom 3.000 Ft/óra/fő
Önkéntes coaching, elsősorban önkéntes projektvezetők számára személyes hatékonyság fejlesztése érdekében coaching támogatás coaching 1 fő 10×1 óra 10 alkalom 150.000 Ft/fő/10 alkalom 40 500 Ft 190 500 Ft
Helyi önkéntes akció előkészítése, megszervezése, koordinálása helyi önkéntes akció 10-50 fő 6-8 óra 1 alkalom 500.000 Ft/alkalom 135 000 Ft 635 000 Ft
5. Fiatalok közösségépítése:
5.1 A jó gyakorlatok megismertetését, és a bemutatkozást szolgáló testvér- és partnertelepülések közötti kapcsolatok fejlesztése Közösségépítő ifjúsági napok szervezése – egész napos rendezvény testvér- és partnertelepülések meghívásával, jógyakorlatok bemutatásával rendezvény 50-300 fő 6-8 óra 1 alkalom 1.500.000 Ft/alkalom 405 000 Ft 1 905 000 Ft
Közösségépítő workshop – a helyi lehetőségek feltérképezése, programok és akciók közös kidolgozása workshop 10-50 fő 4-6 óra 1 alkalom 500.000 Ft/alkalom 135 000 Ft 635 000 Ft
5.2 Tanösvények és vándortáborok, honismereti tábor útvonalak kialakítása, (legfeljebb kis értékű eszközbeszerzéssel). Helyben szükséges megoldani, helyi szakemberekkel
5.3 Ingyenes internetelérés biztosítása a közösségi tereken. Helyben szükséges megoldani, helyi szakemberekkel
5.4 Olyan programok, akciók indítása, melyek során a fiatalok segítenek az idősebb korosztály számára, majd ennek folytatásaként az idősebbek viszonozzák ezt a fiataloknak (szívességcsere program). Generációk találkozása önkéntes program – heti, havi rendszerességű foglalkozás szervezése, a helyi sajátosságok és igények figyelembevételével (pl.: bevásárlás időseknek, bevezetés az internet használatába, családfakutatás játékosan, stb.) klubfoglalkozás 10-50 fő 2 óra/alkalom igény szerint 50.000 Ft/alkalom 13 500 Ft 63 500 Ft
5.5 NEET (Nem foglalkoztatott és sem oktatásban, sem képzésben nem részesülő fiatalok Európában) fiatalok bevonása a közösségi tereken megvalósuló programokba, akik a helyi emberi erőforrás fejlesztési terv alapján kerültek beazonosításra Bér és járulék az eseményeken órabérben foglalkoztatott fiatalok  részére bér, járulék igény szerint igény szerint igény szerint
Eseményszervezés alapjai képzés tréning 15 fő 20 óra 1 alkalom 3.000 Ft/óra/fő
Önkéntességhez kapcsolódó képzések (a képzési listából választandó, javasolt témakörök: szociális készségek fejlesztése, személyiségfejlesztés, kommunikáció, stb.) tréning 15 fő 20 óra 1 alkalom 3.000 Ft/óra/fő
5.6 Az önkormányzatok részére önálló ifjúsági referens alkalmazása, tekintettel a 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) helyi önkormányzatok kötelező feladatairól szóló 13.§ (1) bekezdés Helyben szükséges megoldani
6. Közösség egészségfejlesztése:
6.1 -Alkoholfüggőség-megelőzés területén helyi figyelemfelhívó, a jogszabályi környezet betartását támogató közösségi akciók szervezése; leszokást támogató klubszerű, önsegítő tevékenységek megvalósítása Ne légy áldozat! – Figyelemfelkeltő flash-mob szervezése az alkoholizmus kialakulásának megelőzése érdekében a helyi iskolások bevonásával esemény 25-100 fő 8-10 óra igény szerint 1 000 000 Ft 270 000 Ft 1 270 000 Ft
Alkohol STOP – önsegítő klub szervezése és moderálása havi 1 alkalommal klubfoglalkozás 10-30 fő 60-90 perc/alkalom havi 1 alkalom 100.000 Ft/alk 27 000 Ft 127 000 Ft
6.2 -Dohányzás-megelőzés területén, olyan helyi közösségi akciók szervezése, amelyek a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvényben foglaltak betartatását célozzák, ill. segítik elő Füstmentes életért! – Figyelemfelkeltő flash-mob szervezése a dohányzás megelőzése érdekében a helyi iskolások bevonásával esemény 25-100 fő 8-10 óra igény szerint 1 000 000 Ft 270 000 Ft 1 270 000 Ft
6.3 -Egyéb szenvedélybetegségek megelőzésével kapcsolatos prevenciós programok megvalósítása; helyi problématérkép és cselekvési terv készítése, megvalósítása; a programok monitoring rendszerének kidolgozása, eredményességének mérése, értékelése, nyomonkövetési terv készítése és megvalósítása “Szenvedély nélkül élni lehet, de nem érdemes!” – egész napos prevenciós rendezvény a szenvedélybetegségek kialakulásának megelőzése érdekében, figyelmfelkeltő és szemléletformáló előadások, interaktív beszélgetések (főbb témák: játék, drog, internet, szex, alkohol, dohányzás) rendezvény 50-300 fő 6-8 óra 1 alkalom 1.500.000 Ft/alkalom 405 000 Ft 1 905 000 Ft
Ne légy áldozat! – témacsomag – a helyi iskolákban évfolyamonként 50-60 perces figyelemfelkeltő előadás a fiatalokat különösen érintő veszélyek érintésével, majd műhelymunka formájában feldolgozás, témánként +5 alkalommal. Javasolt, választható témák: közösségi média veszélyei, drog a 21. században, dohányzás, szexualitás, családon belüli erőszak, igény szerinti témakör felvetésre is kidolgozzuk a programot témacsomag 30-150 50-60 perc/alkalom 5 alkalom 750.000 Ft/témacsomag 202 500 Ft 952 500 Ft
Szenvedélyek nélkül? – lakossági előadássorozat elsősorban felnőttek részére a szenvedélybetegségek pszichológiai hátteréről, mit tehetünk magunkért, egymásért, gyermekeinkért, családunkért, környezetünkért? előadás 25-300 fő 50-60 perc/alkalom 10 alkalom 250.000 Ft/alkalom 67 500 Ft 317 500 Ft
6.4 -Az anyák egészségtudatos magatartását támogató kommunikációs kampányok “Egészséges Anya” – helyi médiák bevonásával szemléletformáló, tudásátadó kampány készítése az anyák egészségtudatosságának növelése, az egészséges és tudatos anyaság megélésének érdekében, a gyermekek tanácsadás n.r. n.r 1.500.000 Ft/kampány 405 000 Ft 1 905 000 Ft
“Egészséges Szülő-Egészséges Gyermek” – előadások különálló témákban anyák és apák részére a tudatos szülői szerep megerősítése, az egészséges gyeremeknevelés érdekében, különös hangsúlyt fektetve a csecsemő és kisgyermekkorra előadás 25-300 fő 60 perc/előadás 10 alkalom 250.000 Ft/alkalom 67 500 Ft 317 500 Ft
7. A kultúrák közötti párbeszéd erősítése
7.1 Az eltérő kultúrák megismerését, elsősorban a különböző kultúrákhoz tartozók együttműködését célzó programok megvalósítsa és a helyi nemzeti etnikai és kisebbségi kultúra értékeinek, helytörténetének feltárása, megismertetése Multikulturális találkozó – nagyrendezvény szervezése a helyi kisebbségek és nemzetiségek bevonásával rendezvény 50-300 fő 6-8 óra 1 alkalom 1.500.000 Ft/alkalom 405 000 Ft 1 905 000 Ft
7.2 Helyi nemzetiségek zenei és kulturális rendezvényeinek támogatása. Kulturális nagyrendezvény szervezése rendezvény 50-300 fő 6-8 óra 1 alkalom 1.500.000 Ft/alkalom 405 000 Ft 1 905 000 Ft
7.3 Interaktív, a közös cselekvéseket támogató programok kialakítása. Közösségépítő nagyrendezvény szervezése rendezvény 50-300 fő 6-8 óra 1 alkalom 1.500.000 Ft/alkalom 405 000 Ft 1 905 000 Ft
7.4 A nemzetiségi közösség, a szociális szakemberek és a média közötti kapcsolatok erősítésére irányuló programok. rendezvény 50-300 fő 6-8 óra 1 alkalom 1.500.000 Ft/alkalom 405 000 Ft 1 905 000 Ft
7.5 Nemzetiségi médiaprogramok, műsorok készítése. Helyben szükséges megoldani, helyi szakemberekkel
7.6 Cigányzene vagy egyéb nemzetiségi zene hagyományainak újraélesztése Kulturális nagyrendezvény szervezése rendezvény 50-300 fő 6-8 óra 1 alkalom 1.500.000 Ft/alkalom 405 000 Ft 1 905 000 Ft
képzés sorszáma Képzés megnevezése Képzés tartalma Képzési kategória Képzés óraszáma
1 Kulturális rendezvényszervező résszakképzés A közművelődési intézmények és szervezetek szolgáltatásaihoz és tevékenységükhöz szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek átadása. Az egész életen át tartó tanulás szemléletének átadása, amely mellett a vezetési, jogi, gazdasági ismeretek alkalmazására, a kulturális menedzsment működtetésére való felkészítés. A kulturális rendezvényszervezés gyakorlatának magas szintű alkalmazásával a kulturális turizmus és fesztiválszervezés gyakorlati készségeinek fejlesztése okj 265
2 Közművelődési szakember képzés I. A közművelődési intézmények és szervezetek szolgáltatásaihoz és tevékenységükhöz szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek átadása. Az egész életen át tartó tanulás szemléletének átadása, amely mellett a vezetési, jogi, gazdasági ismeretek alkalmazására, a kulturális menedzsment működtetésére való felkészítés. A kulturális rendezvényszervezés gyakorlatának magas szintű alkalmazásával a kulturális turizmus és fesztiválszervezés gyakorlati készségeinek fejlesztése. okj 340
3 Digitalizálás kulturális intézményekben A könyvtári szakemberek hétéves továbbképzése keretében is elfogadott közművelődési akkreditált tanúsítvány (EEM KönyvtáriAkkreditációs Szakbizottsága által).A képzési program célja:  A szakmai továbbképzés célja a digitális dokumentum, kép hang és videó feldolgozás alapvető lépéseinek elsajátítása, amely során a résztvevők megismerik a legalapvetőbb fájl formáumokat és sajátosságaikat. Képesek lesznek dokumentumok, hangok képek és videók digitalizálásásra. A résztvevők a megszerzett gyakorlati és elméleti ismeretek felhasználásával képesek a könyvtári munkájukban a digitalizált tartalmak alapvető módosításaira tárolására ill. közzétételére, Windows és Linux környezetben egyaránt. engedélyezett képzés 60
4 Kulturális örökségmenedzsment akkreditált képzés A közművelődési szakemberek hétéves továbbképzése keretében is elfogadott közművelődési akkreditált tanúsítvány (EEMI Közművelődési Akkreditációs Szakbizottsága által). A képzési program célja: olyan szakemberek képzése, akik ismerik a kulturális örökség fogalmait, kezelésének jogi hátterét és pénzügyi vonatkozásait, védelmének technikáit, hazai és nemzetközi gyakorlatát, valamint hazai intézményrendszerét. A megszerzett ismereteik birtokában képesek a kulturális örökség védelmére, megőrzésére, menedzselésére és bemutatására. engedélyezett képzés 120
5 Kommunikációs képzés A képzés azoknak ajánlott, akik szeretnék, ha kommunikációjuk tudatos, idővel professzionális szintre emelkedne. Ehhez nyújt segítséget a különböző kommunikációs technikák és önérvényesítő módszerek megismerése szituációs gyakorlatok segítségével. tréning 30
6 Eredményes partner kommunikáció A program célja, hogy a résztvevők olyan kommunikációs készségeket sajátítsanak el, amelyek segítségével hatékonyabban kezelhetik kapcsolataikat. Alapvető célja, hogy a résztvevők legyenek képesek egy irányba mozdulni, egy szervezet/csoport érdekeit, céljait és saját érdekeik határait konzekvensen képviselve megnyilvánulni – akár konfrontálódni is, ugyanakkor minimalizálni az ebből fakadó kapcsolati veszteséget. tréning 20
7 A hatékony kommunikáció Mindazok számára ajánljuk a képzést, kik elhivatottságot éreznek környezetükkel való kommunikációjuk fejlesztésére. A képzés kitér a résztvevő viselkedéskultúrájának vizsgálatára, etikett ismeretek átadására, egyéni kommunikációs stratégia kidolgozására, a kapott üzenet megfelelő értelmezésére. Az alapvető cél a diplomáciai érzék fejlesztése. tréning 10
8 Kompetenciafejlesztés A képzés során a résztvevők alkalmazkodóképességét fejlesztjük oly módon, hogy munkaszervezetükhöz-, közösségükhöz való hozzáállásuk jobb lehessen. A résztvevő az új ismeretek által hatékonyabbá válik a mindennapokban, alapkészségei, érték- és folyamatfejlesztési ismeretei bővülnek, így képessé válhat a szervezet egyéni, speciális igényeit kielégíteni, hasznos tagjává válva így a közösségnek. engedélyezett képzés 240
9 Munkavállalók fejlesztése A Munkavállalók fejlesztése képzésünk szinte minden, a munkavállalók egyéni-, társas- és csoportos nehézségeit felölelő programot nyújt az érdeklődő számára. Kitér a kommunikáció-, a gondolkodás-, a stresszkezelés-, a konfliktuskezelés fejlesztésére, de egyéb speciális ismereteket is nyújt, igazodva az egyéni igényekhez. engedélyezett képzés 240
10 Együttműködés fejlesztése Azoknak ajánljuk ezt a képzést, akik legalább egy készséget szeretnének fejleszteni a saját hatékonyabb működésükben, az együttműködést igénylő helyzetek kezelésében vagy éppen a legfontosabb fejlesztendő készségeik közül valamelyikben. tréning 10
11 Együttműködés és érzelmi intelligencia fejlesztése Együttműködési képességünk fejlesztésére egyre inkább szükség van, ahogy élettereinket egyre több családtaggal, kollégával kell megosztanunk. A program segítséget nyújt a közösségben egyéni céljaink meghatározásában, teljesítményünk fokozásában. Olyan speciális ismeretek elsajátítására ad lehetőséget a program, mint kapcsolatépítés, motiváció fejlesztés, környezeti hatások kezelése, motiváció. tréning 20
12 Időgazdálkodás A képzés elvégzésével fejlesztjük a résztvevők időhöz fűződő viszonyát, a mindennapi munkában hatékonyabban és strukturáltan végezzék a teendőiket. tréning 10
13 Időgazdálkodás és Stresszkezelés Mindennapjainkban és munkavégzésünk közben is egyre nagyobb hangsúlyt kap a személyes hatékonyság és idővel való gazdálkodás kérdése. A képzés elvégzésével közelebb kerülhet a tökéletes időbeosztás és hatékonyság eléréséhez oly módon, hogy priorizálási-, stresszkezelő technikákat, stratégiákat sajátít el, érzelem és stressz központú tréningmódszereink segítségével. tréning 20
15 Asszertivitás A képzés segítséget nyújthat a résztvevő munka folyamatai-, feladatvégzése során, a kommunikáció és pontos üzenetátvitel minőségi fejlesztésével, hiszen az asszertív kommunikáció nem más, mint az értő figyelem technikája. Ezt segítik a kommunikációs-, önbizalom fejlesztő-, tárgyalástechnikát javító-, eredményesség növelő gyakorlati technikák elsajátítása. tréning 20
16 Vezetői gyakorlatok A képzés első sorban olyan vezetőknek és vezető típusú érdeklődőknek ajánlott, akik tudatosan vesznek részt munkafolyamataikban és alapvető ismereteket szeretnének elsajátítani a vezetői felelősségeikkel kapcsolatban. A képzés kiterjed az alapvető fogalmi ismeretekre, de érinti a felelősségvállalás-, a prioritás-, a vezetői típusok témakörét is. Továbbá az egyéni vezetői definíciók megalkotására is sor kerül. tréning 20
17 Vezetési és kommunikációs készségfejlesztési tréning A képzés azoknak ajánlott, akik a fogalmi ismereteken és alapvető iránymutatáson túl szükségét érzik vezetői kompetenciáik speciális kiegészítésére különböző kommunikációs-, irányítási-, konfliktuskezelési technikák elsajátítása révén. tréning 30
18 Team építés-, együttműködés fejlesztése A képzést azoknak ajánljuk, akik munkafolyamataik révén másokkal együttműködve érhetnek csak el sikereket. Segítséget kapnak a résztvevők az egymás közti bizalom kiépítéséről, a visszajelzés adásának fontosságáról, kommunikációs és érdekérvényesítő technikák megfelelő használatáról. tréning 20
19 Változásmenedzsment A képzés hasznos lehet mindazoknak, akik változásirányításban vesznek részt, vagy feladatuk a szervezetet sikerrel túljuttatni egy-egy változáson. Ehhez a program rávilágít az emberek változáshoz fűződő viszonyára, a félelmeikre és ezek kezelhetőségére. A résztvevők megtanulják, hogyan lehet egyedi esetekhez egyedi megoldási javaslatokat kidolgozni, sikerrel végrehajtani. tréning 20
20 Vezetői alapismeretek Vezetői szerepet most és a jövőben betöltők számára ajánljuk a program elvégzését. Olyan ismeretekhez juthatnak, melyek a mindennapi nehézségeikben, feladataik megoldásában, hatékonyságuk növelésében segítenek. A program része bizalomépítési ismeretek-, lojalitásnövelési ismeretek-, delegálási lehetőségek elsajátítása, az egyéni hatáskörök, feladatok és felelősségi örök specifikációját tekintetbe véve. tréning 20
21 Személyes alkalmazkodóképesség fejlesztése A program segítségével fejlődik gondolkodási-, koncepcióalkotási-, tanulási képessége, képessé válik felismerni egy munkacsoport-, szervezet erősségeit és gyengeségeit, és hatékonyan reagál a változásokra. engedélyezett képzés 80
22 Az iskolakertek pedagógiája – felkészülés a nemzetközi “School garden” nevelési-oktatási programok hazai adaptációjára. A továbbképzés célja, hogy segítséget és felkészülést nyújtson az iskolakert-programot alkalmazó iskolák pedagógusai számára a program sikeres megvalósításához. Lehetőséget biztosítani a résztvevőknek, hogy a saját tapasztalataikat és módszertani tudásukat felhasználva, azt tovább bővítve megtapasztalják a tudáskertek nevelési-oktatási lehetőségeit. Megismertetni a környezettudatos, fenntartható gazdálkodás lehetőségeit, feltételeit és alkalmazási módjait a mindennapi pedagógiai gyakorlatban. Felhívni a pedagógusok figyelmét az iskolakertek közösségformáló erejére és hatását az egészséges életvitel (ki)alakulására. További cél a konstruktív pedagógia és a drámapedagógia nyújtotta módszertani lehetőségek bemutatása és kipróbálása; az újszerű didaktikai módszerek alkalmazási lehetőségeinek megismerése. pedagógus továbbképzés 60
23 Mindennapi mozgás-öröm a gyermek testi és mozgásfejlődésében. A mindennapos testnevelés szerepe az óvodában és az alapfokú nevelés-oktatás alsó tagozatán A továbbképzés célja, hogy támogatást nyújtson az óvodapedagógusoknak és – elsősorban az alsó tagozat 1-2. évfolyamán tanító – tanítóknak a mindennapos óvodai és alsó tagozatos foglalkozásokhoz a kisgyermek mozgásfejlődésének alapos ismerete tükrében. Megismertetni a résztvevőkkel a jogszabályi hátteret, valamint a pszichológiai és pedagógiai elméleti ismérveket, amelyek elengedhetetlenek a gyermekközpontú neveléshez-oktatáshoz. További cél, hogy a pedagógusok olyan módszertani tapasztalatokat szerezzenek az óvodai és alsó tagozatos (elsősorban az 1-2. osztályos) testnevelés mozgásrendszerén belül, amelyek támogatják és elősegítik a mindennapos óvodai és alsó tagozatos testnevelés szakszerű és tervszerű megvalósítását. pedagógus továbbképzés 30
24 Pénzügyi és gazdasági kultúra az iskolában A továbbképzés célja, hogy támogatást nyújtson a pedagógusoknak a gazdasági és pénzügyi neveléssel, valamint a kezdeményezőképesség és a vállalkozói kompetencia fejlesztésével kapcsolatban. Megismertetni a résztvevőkkel a pénzügyi és gazdasági kultúrával kapcsolatos fejlesztési területeket, nevelési célokat és az erre vonatkozó új jogszabályi hátteret (Nat 2012, kerettanterv). További cél, hogy a pedagógusok olyan módszertani tapasztalatokat és ismereteket szerezzenek, amelyek támogatják és elősegítik az iskolai pénzügyi és gazdasági nevelést-oktatást. pedagógus továbbképzés 30
25 A projektmenedzsment alapelemei. Felkészítés a projektmenedzseri feladatok ellátására A továbbképzés célja, hogy megismertesse a pedagógusokkal a projektmenedzsment alapelemeit, főbb folyamatait, valamint módszer- és eszközrendszerét: általános helyzetkép-elemzés módszerei és eszközei, diagnózis felállítása, a munkafolyamatba épített ellenőrzés, vezetői ellenőrzés és függetlenített belső ellenőrzés, tanácsadói munkaterv elkészítése, monitoring vizsgálat. Gyakorlati tevékenységeken keresztül felhívni a résztvevők figyelmét a hatékony munkaszervezés és –végzés két elengedhetetlen feltételére: a csapatszervezésre (a csapatban dolgozás képességére) és a változásokhoz való alkalmazkodásra. További cél, hogy a pedagógusok megismerjék a projektmenedzser személyi és vezetői jellemzőit, illetve azt a szakmai tudást, amely elvárható egy projekt vezetése során. pedagógus továbbképzés 30
26 A digitális kompetencia fejlesztésének támogatása, megvalósításának lehetőségei a köznevelésben – továbbképzés vezetőknek A továbbképzés célja a digitális kompetenciafejlesztés lehetőségeinek, eszközrendszerének megismerése, valamint cél, hogy ismerjék ennek helyét a különböző intézményi dokumentumokban. Cél, hogy a résztvevők ismerjék meg a digitális kompetencia fejlesztésére felkészítő továbbképzési lehetőségeket, valamint az IKT szaktanácsadói szolgáltatás célját. Cél, hogy ismerjék meg a digitális írástudás fejlesztésének lehetőségeit a pedagógiai gyakorlatban, az IKT eszközökkel segített tanórák, projektek tervezésének mibenlétét, főként az intézmény életére gyakorolt lehetséges hatásait. Valamint cél, hogy a köznevelési adminisztrációs rendszerek felhasználási lehetőségeit, a digitális portfólió készítés támogatásának lehetőségeit is ismerjék. Cél továbbá az alapvető multimédiás, digitális tartalmak kezelésének elsajátítása, az infokommunikációs technológiák használati lehetőségeinek megismerése a köznevelésben. Cél továbbá, hogy ismerjék a résztvevők az infokommunikációs technológiák használati lehetőségeit a közoktatásban, ismerjék azokat a módszereket, eszközöket, technológiákat, amelyeket az intézményükben dolgozó pedagógusok is alkalmazhatnak a tanórán illetve tanórán kívüli tevékenységeik során. Cél, hogy tisztában legyenek alapvető szerzői jogi kérdésekkel, Web 2.0 eszközök alkalmazásának lehetőségeivel saját munkájukhoz kapcsolódóan valamint, hogy ismerjék a Sulinet Portál fő egységeit, közösségi funkcióit, a Tudásbázis felépítését, iskolai alkalmazásának lehetőségeit. pedagógus továbbképzés 30
27 Számítógép alkalmazási lehetőségei a tanítás-tanulási folyamatban I. A képzés célja a számítógéppel kapcsolatos alapismeretek, eszközök, a hardver és szoftver fogalmának megismertetése, a számítógép legegyszerűbb használhatósági körének, az irodai alkalmazásoknak, az Internetezés lehetőségeinek változatos bemutatása, alapvető képi és videó anyagok kezelésének elsajátíttatása valamint az e-portfólió megismertetése. Cél továbbá, hogy konkrét példákon keresztül olyan jártasságot szerezzenek, amelynek segítségével képessé válnak ezen ismereteket a mindennapi gyakorlatban alkalmazni és felismerni a napi tanítási gyakorlatba történő beépítés lehetőségeit. Végül cél, hogy a megszerzett ismeretek birtokában képesek legyenek önállóan tervezni és koordinálni a számítógép oktatásban való alkalmazását. pedagógus továbbképzés 30
28 Számítógép alkalmazási lehetőségei a tanítás-tanulási folyamatban II. A képzés célja az info-kommunikációs technológia világában bármely felhasználó számára elérhető újdonságok oktatási vonatkozásainak áttekintése, továbbá azoknak a változásoknak a bemutatása, melyek az információs társadalom oktatási rendszerét jellemzik. További cél megismertetni a továbbképzésen résztvevőkkel az online, Internet-alapú világ oktatásban való megjelenésének lehetőségeit, tanulókra gyakorolt hatásait. Cél továbbá, hogy konkrét példákon keresztül jártasságot szerezzenek webalapú irodai alkalmazások, egyszerű internetes eszközök, a Sulinet Tudásbázis és Közösség, a multimédiás szerkesztőeszközök használatában, az új technológiák alkalmazásának gyakorlati kérdéseiben, és az oktatás különféle területeire történő integrálásukban. Végül cél, hogy a megszerzett ismeretek birtokában képesek legyenek önállóan tervezni és koordinálni az info-kommunikációs technológiát a napi pedagógiai gyakorlatban. pedagógus továbbképzés 30
29 A Sulinet Portál tartalmainak és digitális taneszközeinek használata a tanítás-tanulás folyamatában. A képzés célja a Sulinet Portál általános bemutatása, szolgáltatásainak, tartalmának alkalmazásának, használatának megismertetése. Cél, hogy a résztvevők ismerjék a közösségi funkciókat, gyakorlati alkalmazásuk lehetőségeit és használatukat az oktatás folyamatában. A résztvevők ismerjék a Tudásbázis tananyagainak tartalmát, felépítését, használatuk lehetőségeit, módszereit. Cél tovább, hogy a pedagógusok a megszerzett ismeretek birtokában képesek önállóan oktatási, módszertani tevékenység tervezésére, végrehajtás során felhasználni, beépíteni a Sulinet Portál által nyújtott lehetőségeket. pedagógus továbbképzés 30
30 Digitális írástudás fejlesztése a szaktárgyi oktatásban A továbbképzés célja olyan alapfogalmak megismertetése, mint a digitális írástudás értelmezése az információs társadalomban, a digitális kompetencia definíciói és dimenziói, a digitális állampolgárság értelmezése. Cél, hogy ismerjék meg a digitális írástudás fejlesztésének lehetőségeit a pedagógiai gyakorlatban, az IKT eszközökkel segített tanórák tervezését, óravázlatok és tematikus tervek készítését, az oktatás szolgálatába állított technológiai eszközöket. Cél továbbá, hogy megismerjék a Sulinet Portál fő egységeit, közösségi funkcióit, a Tudásbázis felépítését, iskolai alkalmazását, lehetőségeit. Cél ezen túl, hogy megismerkedjenek az IKT eszközökkel támogatott projektek megvalósításának módszerével, Web 2.0. típusú eszközökkel, valamint olyan eszközökkel, melyek a sajátos nevelési igényű tanulók nevelésében alkalmazhatók. Cél továbbá a szerzői jogi kérdések tisztázása az oktatás szemszögéből. Végül cél, hogy megismerjék az e-portfólió típusait, jellemzőit, pedagógus értékelésben betöltött szerepét és felhasználási lehetőségeit. pedagógus továbbképzés 30
31 Digitális taneszközök alkalmazásának lehetőségei óvodás és kisiskolás korban A továbbképzés célja az info-kommunikációs technológiával támogatott oktatás/foglalkozás elméleti, pedagógiai-szakmai, módszertani és technológiai hátterének, az egyes fejlesztési feladatainak megismertetése a résztvevőkkel. Cél, hogy ismerjék meg a digitális írástudás fejlesztésének lehetőségeit a pedagógiai gyakorlatban, az IKT eszközökkel segített tan-órák/foglalkozások tervezését, tevékenységek/óravázlatok és tematikus tervek készítését. Továbbá cél, hogy ismerjék a Sulinet Portál fő egységeit, közösségi funkcióit, a Tudásbázis alkalmazásának lehetőségeit. Cél olyan korosztályspecifikus online eszközök, programok (logikai játék, fejlesztő feladatok, rajzolóprogram) megismertetése, melyek már óvodás korúak fejlesztésére is alkalmazhatóak. Cél ezen túl, hogy ismerjék az IKT eszközökkel támogatott projektek megvalósításának módszereit, Web 2.0. típusú eszközökkel, képek, videók, egyéb típusú tartalmak szerkesztésével, a szinkron és -aszinkrón kommunikáció és együttműködés lehetőségeit, melyeket felkészülésükhöz a tanórai és nevelő, fejlesztő munkához is alkalmazhatnak, legyenek tisztában alapvető szerzői jogi kérdésekkel. Valamint cél, hogy ismerjék az e-portfólió alkalmazási lehetőségét, mint a szakmai bemutatás és bemutatkozás egy lehetséges eszközét. pedagógus továbbképzés 30
32 Tehetséggondozás – tehetségbarát környezet mindenkinek A program célja, hogy a résztvevők: megismerkedjenek a korszerű tehetséggondozáshoz szükséges kutatási eredményekkel, szemlélettel, kialakulásának rövid történetével; tisztában legyenek a tehetséggondozás alapfogalmaival, és fő összetevőivel; ismerjék a tehetséggondozás során a mentori munka jelentőségét; legyenek tájékozottak a pozitív pszichológia hatásával a pedagógiai munkára; megismerkedjenek a tehetség azonosítását lehetővé tevő módszerekkel, mérőeszközökkel, eljárásokkal, és azok közül képesek legyenek alkalmazni legalább egyet. Továbbá, hogy gyakorlatokon keresztül tudatosítsák az iskola, mint intézmény felelősségét a tehetséggondozásban, a tehetségbarát iskolai környezet kialakításában; gyakorlatokon keresztül fejlesszék szemléletüket, készségeiket, és gazdagítsák eszköztárukat a tanulók egyéni tehetsége fejlődésének, kibontakoztatásának érdekében. Legyenek tájékozottak a hazai tehetséget támogató lehetőségekben, szervezetekben, programokban, oktatási programokban; eredményesen tudják a képzésen megismert pedagógiai eszközöket alkalmazni, melyek a hétköznapokban, segítik a tehetségeket és a támogatják a tehetségbarát környezet kialakítását, erősítését. pedagógus továbbképzés 30
33 Gyermek és tevékenységközpontú óvodai nevelés az Alapprogram tükrében – Az óvoda-iskola átmenet, az esélyegyenlőség és hátránykompenzáció módszertani megsegítése Az óvodai nevelés országos alapprogramjára épülő, az „óvoda-iskola átmenet” és az „esélyegyenlőség”, valamint a „hátránykompenzáció támogatása” területek legújabb kutatási eredményeire is alapozott óvodapedagógiai elmélet és gyakorlat erősítése a magyar óvodákban. Cél, hogy a pedagógiai program törvény által meghatározott, valamint a helyi igényekre alapozott tartalmi elemeit a résztvevők ismerjék. Cél a család-óvoda kapcsolatának további erősítése, az óvodapedagógusok és a tanítók helyi szinten történő együttműködési formáinak bővítése és továbbfejlesztése. Célunk az alábbi pedagógus kompetenciák erősítése: a gyermekek megismerése, értékelése; komplex személyiségfejlesztés; a gyermeki és szülői közösségek megfelelő alakítása és fejlesztése; az Óvodai nevelés országos alapprogramja által meghatározott tevékenységek tartalmainak bővítése; a pedagógiai folyamatok tervezése; megfelelő tanulási környezet kialakítása és folyamatos biztosítása. pedagógus továbbképzés 30
34 Terepi természetismereti programok vezetése A továbbképzés célja, hogy a pedagógusok megszerezzék azokat az alapvető terepvezetői elméleti és gyakorlati ismereteket, amelyek elengedhetetlenek úgy az iskolai, mint az iskolán kívüli foglalkozások és tevékenységek megszervezése és lebonyolítása során. További cél, hogy a program megismertesse a résztvevőkkel az alapvető elsősegély-nyújtási és tájékozódási ismereteket, mint például:a sérült mozgatása,légzési rendellenességek, vérkeringési rendellenességek, sebek ellátása, csípések és harapások kezelése, világtájak megállapítása, környező terep azonosítása, terep és a térkép összehasonlítása, álláspont meghatározás. Gyakorlati tevékenységeken keresztül pedig biztosítani a tapasztalatszerzést az elsősegélynyújtásban, valamint a térkép és a tájoló használatában. Lehetővé tenni, hogy a résztvevők megtapasztalhassák különböző didaktikai gyakorlatokon és feladatokon keresztül a differenciálás lehetőségeit, a kooperatív tanulást, valamint a pedagógiai projektet. pedagógus továbbképzés 60
35 Egész életen át tartó rendszeres testmozgás és rekreáció A továbbképzés célja, hogy a pedagógusok megismerjék az egész életen át tartó rendszeres testmozgás lehetőségeit, illetve a rekreáció szükségszerűségét. További cél a különböző mozgásformák megismertetése, az egyes gyakorlatok és sportjátékok saját élményű megismerése, illetve az ezekhez kapcsolódó főbb technikai és módszertani instrukciók elsajátítása. pedagógus továbbképzés 30
36 A lelki egészség fejlesztése önismereti technikák segítségével A továbbképzés célja, hogy a résztvevők tapasztalatot nyerjenek a sajátélmény-jellegű személyiségfejlesztés terén, és elsajátítsák a személyiség-lélektan alapismereteit, melynek segítségével árnyaltabb, szakszerűbb módon lesznek képesek megismerni és értékelni tanítványaik alapvető személyiségjegyeit. A legfontosabb cél, az önismereti tudatosság növelése mellett az, hogy a résztvevők képesek legyenek tudatosan csökkenteni saját sztereotípiáik befolyását tanítványaik megítélésében, értékelésében. Továbbá segítsék elő tanítványaik pozitív szocializációját az alapvető szociális szerepek és kommunikációs formák játékos gyakoroltatásával. Kiemelt cél, hogy a résztvevők sajátítsák el, és nevelőmunkájukban hatékonyan használják a továbbképzésen tanult kreatív-fejlesztő gyakorlatokat tanulóik adottságainak, képességeinek, érdeklődési köreiknek (önfeltárás, önfejlesztés) kibontakoztatásában. pedagógus továbbképzés 30
37 Harc a kiégés (burnout) ellen, avagy állítsuk vissza a pedagógus életerejét! A tréning jellegű továbbképzés célja, hogy a résztvevők képesek legyenek felismerni a kiégés tünet együttes okait és jeleit, észleljék azt – ha kell – időben saját magukon. Szerezzenek tapasztalatot önmagukról, fejlődjön az önismeretük, ismerjék meg az önfejlesztés módszereit. Szerezzenek tapasztalatot a kiégés megoldási módjairól, a prevencióról és az intervencióról. Segítse őket motivációjuk tisztázásában, tudatosításában. Sajátítsák el azokat technikákat, melyekkel a belső feszültség oldható, tisztázzák magukban és tudatosítsák a problémás területeket, ahol sikertelenségeket élnek meg, s melyek kiégéshez vezethetnek. pedagógus továbbképzés 30
38 Konfliktuskezelés a köznevelési intézményekben A továbbképzés a konstruktív konfliktuskezelésben nélkülözhetetlen ismeretek, módszerek és ezen keresztül képességek alapjainak megteremtését, jártasságok gyakorlati elsajátítását célozza meg. Cél, hogy a résztvevők fejlesszék kommunikációs és problémamegoldó képességüket, kreativitásukat, hatékonnyá és minden fél számára kielégítővé tegyék döntéshozó megbeszéléseiket. Gyakorlati tevékenységeken keresztül megismerhessék azokat a módszerek, technikákat, amelyek hozzájárulnak a demokratikus intézményi működéshez. pedagógus továbbképzés 30
39 Élhető környezet ma és a jövőben – Környezettudatos magatartásra nevelés A program célja, hogy a résztvevők: megismerkedjenek a környezettudatos magatartásra való neveléssel kapcsolatos korszerű szemlélettel, kialakulásának rövid történetével, nemzetközi, európai példákkal; tisztában legyenek a környezettudatosság alapfogalmaival, fő témaköreivel. Legyenek tájékozottak és kritikusan szemléljék a globális és hazai környezeti kérdéseket, problémákat, válságokat; megismerkedjenek a környezettudatos magatartásra nevelés iskolai lehetőségeivel; megismerkedjenek a környezettudatos magatartásra nevelés módszertanának változatos eszköztárával, lehetőségeivel. Gyakorlatokon keresztül tudatosítsák az iskola, mint intézmény felelősségét a környezettudatos magatartás kialakításához, a támogatott értékrendszer, a működés és feltételrendszer elemzésén keresztül. Szintén gyakorlatokon keresztül fejlesszék saját környezettudatosságukat, a környezettudatosságra neveléshez szükséges kreativitásukat, eszköztárukat és készségeiket. Legyenek tájékozottak a hazai környezettudatosságot támogató oktatási programokban, civil mozgalmakkal; alkalmazni tudják a képzésen megismert pedagógiai eszközöket, melyek a hétköznapokban, segítik a környezettudatos nevelés hatékonyságát. Összefoglalóan: A program célja tehát, hogy a résztvevők korszerű elméleti, szemléletbeli, módszertani felkészültséggel rendelkezzenek a környezettudatos magatartásra neveléshez. pedagógus továbbképzés 30
40 Az önismeret alapjai A képzés segítségével betekintést nyerhetünk önmagunk és környezetünk mélyebb, értő megismerésébe. A képzés fókuszában az önismeret és önbizalom áll, így segítve egymás elfogadását, társas kapcsolataink megértését. tréning 20
41 Önismeret és énkép A képzést azok számár ajánljuk, akik fontosnak tartják az egyén, önmaguk megértését, tudatosságuk növelését. A képzés segítséget nyújt személyiségünk előnyösebb oldalának előtérbe helyezéséhez, az érzelmeink kezeléséhez, ez által csökkentve szorongásainkat, és segítve társas kapcsolatainkat. tréning 30
42 Kapcsolatépítési tréning Azoknak az érdeklődőknek ajánljuk a képzés elvégzését, akik önmaguk megismerésén túl fontosnak tartják emberi kapcsolataik megértését, minőségi javítását. A képzés során betekintést nyerhetnek egy kapcsolat érzelmi-, bizalmi-, kommunikációs-, konfliktuskezelési-, harci színtereibe, hogy az ismereteket alkalmazva képessé váljanak számukra előnyös, megfelelő kapcsolatok kiépítésére. tréning 30
43 Személyiségfejlesztés és konfliktuskezelés a mindennapokban A képzés segítséget nyújthat a résztvevő személyiségének fejlesztendő területeit felismerni, és megoldási tervet készíteni. A program kitér a konfliktus fogalmára, helyzet felismerési technikák elsajátítására, és hatékony kezelési módszerek átadására, elsajátíttatására. tréning 30
44 Stresszmenedzsment tréning A képzés elvégzésével javul az résztvevő stresszkezelő illetve stressztűrő képessége. Olyan technikákat tanuljanak meg, melyekkel megelőzhetővé válik mindenki számára esetleges pszhichés és testi zavar is. tréning 20
45 Érzékenyítő tréning Az érzékenyítő tréningünket olyan csoportoknak és közösségben dolgozóknak ajánljuk, akik szeretnék, ha mássággal, hátránnyal élő embertársaink felé nagyobb empátiával, elfogadással tudnának viszonyulni. E mellett megismerik a résztvevők, hogyan lehet úgy segíteni hátránnyal élő társaikat, hogy közben azok értékes és hasznos tagjai legyenek a közösségnek. tréning 20
46 Szociális készségek fejlesztése Szociális készségfejlesztésben mindannyiunknak van fejleszteni való terület, melyben ez a képzés segít. Legyen az magánélet vagy a mindennapos munka. Gyakorolják a társas viselkedési módokat, a konfliktusok kezelését vagy a különlegesebb, hirtelen megváltozott élethelyzeteket. tréning 30
47 Harmonikus szervezeti klíma A képzés neve is árulkodó a tekintetben, hogy a harmonikus szervezeti légkör megteremtése a célja a képzésnek. Ezt a résztvevők hozzáállásával és segítségével könnyen elérhető. Itt módszereket, megközelítéseket tanulnak a résztvevők, melyekkel egy dolgozóbarát, hatékony, stresszmentes környezetet, munkahelyet tudnak megteremteni. tréning 30
48 Csapatépítés A képzés hasznos lehet olyan közösségek, csoportok, munkacsoportok számára, akik úgy érzik, kommunikációjuk, együttműködésük, egymásra hangoltságuk további fejlesztést, segítséget igényel. A program kitér a közösség és egyén igényeire, érdekeire, ezek összehangolására, de külön vizsgálatára is, segíti az egymásra hangolódást és felgyülemlett konfliktusok oldását. tréning 20
49 A modern menedzser kompetenciái A képzés elvégzésével a résztvevő mélyebb, szélesebb körű ismeretet szerez önmagáról, kommunikációs stratégiájáról, objektív képet kapva így önmaga reprezentálásának, előadásmódjának fejlesztésére vonatkozóan. A cél a résztvevő sikerességének, érvényesülésének növelése a mindennapokban és munkájában egyaránt. tréning 30
50 Szövegalkotás A képzés hasznos lehet mindazok számára, akik fogalmazás-, írás és szövegértési készségeiket szeretnék fejleszteni. A képzés egyaránt fejleszti a szövegalkotáshoz szükséges technikai ismereteinket, de kész szövegek értő olvasására, vizsgálatára javítására is képessé tesz. engedélyezett képzés 160
51 Innovációs menedzsment gyakorlatok A képzés speciális ismereteket nyújt egy feladat vagy folyamatos munkavégzés során felmerülő innovációs folyamatok, lehetőségek felismeréséhez és elvégzéséhez a résztvevők aktív közreműködésével. engedélyezett képzés 30
52 Vezetői team-építés és együttműködés fejlesztése Vezetői feladatokat ellátóknak és magas felelősségi kört beöltőknek ajánljuk első sorban a képzést, mivel olyan speciális ismereteket sajátíthatnak el, melyek az általuk vezetett csoport-, közösség-, beosztott munkavégzésnek hatékonyságát segítik elő. Gyakorlati ismeretet szereznek a résztvevők csoportdinamikai folyamatokról, folyamatszabályozásról, kommunikációról. tréning 20
53 Informatikai készségfejlesztés A képzés segítségével fejlesztheti digitális íráskészségét munkafolyamatai hatékonyabbá tételéhez, de a számítógép általános használata és kezelése is könnyebbé, praktikusabbá válhat a képzés elvégzésével, a képzés lehetőséget nyújt egyéni problémái, kérdései megválaszolására is. engedélyezett képzés 240
54 Informatikai kompetenciafejlesztés A képzés elvégzése segítheti a résztvevőt az alapvető funkciók gyakorlott, rutinszerű használatának elsajátításában, de a képzés kiterjed a szabadidős, életvitelszerű igények kielégítésének megismertetésére is. Segít az E-ügyintézés világának használatában és az Internet biztonságos, egyéni igények alapján leghatékonyabb alkalmazásában. engedélyezett képzés 30
55 Első lépések a digitális világba – IKER 1. szintű képzés A képzés elvégzésével digitális kulcskompetenciákat lehet megszerezni. Infokommunikációs eszközük működtetése alapvető készségüké fog válni a 35 órás képzés végére. Legyen az asztali számítógép, notebook, tablet illetve okostelefon. engedélyezett képzés 35
56 Önállóan használom az informatikai eszközömet – IKER 2. szintű képzés A képzés az IKER 1. szintű képzés folytatása, ebből adódóan egy előzetes tudásszint felméréssel dönthető el, hogy birtokában van-e a résztvevő azoknak az alapvető készségeknek, melyek továbbfejlesztéséhez szükségük van. A számítógépes és internetes alkalmazásokat használni tudják, a kapott információkat fel tudják dolgozni, értelmezni. engedélyezett képzés 35
57 Digitális írástudás A képzés elvégzésével bővülnek a résztvevők számítógépes elméleti ismeretei, de a program nagyobb hangsúlyt fektet a gyakorlati tudás elsajátítására. Aki elvégzi a képzést, ügyesebbé válik a számítógép használatában, de leginkább az olyan alkalmazások és programok alkalmazásában, melyek a mindennapok, az ügyintézés vagy munkavégzés hatékonyságát növelhetik, életünket könnyebbé tehetik. engedélyezett képzés 90
58 Fenntartható fejlődés Bárki számára fontos lehet, hogy otthonát, környezetét, munkahelyét környezetbarát módon, a fenntartható fejlődés jegyében használja, működtesse. A program segítségével a résztvevő ismereteket szerez a környezettudatos életvitel alapjairól, segítséget kap mindennapi tevékenységeinek megváltoztatásához, és közösségi eseményekről értesül. engedélyezett képzés 30
59 Környezet-, egészség-, tűz- és munkavédelem a mindennapokban A képzés elvégzése minden munkakörnyezetben elengedhetetlen ismeretekkel szolgál a résztvevők számára. A képzés kiterjed az elsősegélynyújtás-, a környezetvédelem- és munkavédelem alapvető elméleti és gyakorlati ismereteire, így elkerülve vészhelyzet esetén a szükségesnél nagyobb kár előidézését. engedélyezett képzés 30
60 Személyes alkalmazkodóképesség fejlesztése A program segítségével fejlődik gondolkodási-, koncepcióalkotási-, tanulási képessége, képessé válik felismerni egy munkacsoport-, szervezet erősségeit és gyengeségeit, és hatékonyan reagál a változásokra. tréning 80
61 Kompetenciafejlesztés A képzés során a résztvevők alkalmazkodóképességét fejlesztjük oly módon, hogy munkaszervezetükhöz-, közösségükhöz való hozzáállásuk jobb lehessen. A résztvevő az új ismeretek által hatékonyabbá válik a mindennapokban, alapkészségei, érték- és folyamatfejlesztési ismeretei bővülnek, így képessé válhat a szervezet egyéni, speciális igényeit kielégíteni, hasznos tagjává válva így a közösségnek. tréning 240
62 „Teszünk érted! Tégymagadért!” – Munkavállalói kulcskompetenciák fejlesztése III. A komoly munkaerő-hiánnyal, fluktuációval küzdő munkaszervezetek problémáját hivatott kezelni, az egyedileg kifejlesztett mérő,- és fejlesztőeszközök használatával végigkísért programunk. Képzésünk a szociális értelemben korlátozott lehetőségek között élő, jelenlegi és leendő munkavállalók gyakorlati ismereteinek, társadalmi és munkavállalói kulcskompetenciáinak fejlesztésére irányul. engedélyezett képzés 440