Erasmus+ Mobilitás beszámoló

IKT és új technológiák integrálása a tanításba és a képzésekbe

ERASMUS+ 2019-1-HU01-KA104-060829

  1. május 30 – június 5.

Bologna, Erasmus Learning Academy

 

Szalka Krisztinának hívnak, és a munkaidőm a Learning Innovation Kft-nél töltöm, ahol képzésszervezőként dolgozom.

Nemrég részt vettem egy Erasmus+ továbbképzésen, Bolognában. A képzés nagyon gyakorlat központú volt, amit én kifejezetten élveztem, és úgy gondolom, hogy az effajta képzések sokkal hatékonyabbak és aktívabbak is. Sok új ismerettel gazdagodtam, sok új appot, platformot, weboldalt ismerhettem meg, köztük olyanokat is, amelyekkel korábban még nem találkoztam. A számomra legérdekesebbek azok az eszközök voltak, amelyekkel egy élő prezentáció során élő vissszajelzést kaphatunk a hallgatóinktól. Szerintem ez a tanároknak is nagyon nagy segítség lehet főként nagy csoportok oktatásakor. Valamint azok a platformok is tetszettek, ahol egy egyszerű prezentáció alakítható át zenés, hangalámondásos előadássá.

A képzés ideje alatt lehetőséget kaptunk, hogy megosszuk egymás között a nézeteinket, tapasztalatainkat a képzési szektorral kapcsolatban. A többi résztvevő mind tanító, tanár volt, így, ahogy ők is többször megjegyezték, én mint képzésszervező a munka egy más oldalát tudtam bemutatni, mely számukra is segítséget jelentett: láthatták, hogy milyen folyamatok játszódnak le a háttérben.

Személyes tapasztalatom szerint nem csak tudásban gazdagodtam, hanem abban is fejlődtem, hogy hogyan kezdeményezek teljesen idegen emberekkel kommunikációt. Egy nagyon jó lehetőség volt, hogy másokkal megismerkedhessek, olyanokkal, akik más országban dolgoznak ugyanabban a szektorban, mint én, mégis nekik más tapasztalatokkal, háttérrel.

Elsajátított programok, eszközök és platformok

Snapseed, Photogrid, Canva: fotók szerkesztése, kollázs készítése, multimédiás tartalom elkészítéséhez segítség a tanulóknak;

Magisto, Powtoon: videók, magyarázó videók és figyelem felkeltő videók készítése;

Socrative, Quizlet: kvízek, megértés és tanulás segítése;

Mentimeter: interaktív prezentációk létrehozása, tanulók tanulásának stimulálása;

Ted Ed, EdPuzzle: tanóra video köré való felépítése;

Edmodo: távoktatás;

Google Jamboard: kollaboratív tanulás segítése;

+ Thinglink, Learning Appok, és még sok minden más.

 

Szalka Krisztina, 2021. július 19.